Sí- és Jóga Elvonulás Japánban – SNOW & SOUL

Gyere velünk és hagyd magad mögött a stresszes hétköznapokat egy zen hétre a Japán Alpokba. Mindegy hogy síelsz vagy snowboardozol, nyújtsd le fáradt izmaidat jógával, lassulj le meditációval, ismerkedj meg a japán kultúrával és tapasztald meg az igazi zen érzést egy hótalpas túra keretében. Viselj Kimonót, lazulj el egy forró Onsen fürdőben és vessz el a japán konyhaművészetben.

2020 Február 2 – 8

a teljes csomag ára € 2300

Tartalmazza:

  • 7 nap & 6 éj
  • intim csoportméret (6-8 fő)
  • privát szoba egy saját házban
  • Minden nap reggeli
  • Vacsora (3 este saját szakács által készítve és 3 szor helyi étteremben)
  • Onsen fürdő (meleg termálvíz)
  • 4 napi síbérlet
  • Magyar sí és jóga oktató
  • Francia, Angol és Japán anyanyelvű helyi 
  • Napi jóga és meditáció 
  • Csúszás előtti jóga – bemelegítés
  • Sí és snowboard vezetés, tippek a tudatos jelenlétre (mindfulness) fókuszálva
  • Vezetett sítúra felszerelés bérléssel VAGY technikai tréning, japán ebéd és onsen egy luxus hotelben
  • Kimono élmény
  • Mindfulness workshop
  • Saját kisbusz a helyi közlekedéshez
  • Transzfer a Myoko Kogen vasútállomásról

Nem tartalmazza:

  • Repülőjegy
  • Vonat vagy busz Myokoba
  • Utas biztosítás (kötelező!)
  • Sí és snowboard bérlés
  • Ebéd (Viszünk magunkkal Onigiri rizs golyókat vagy meleg ebédet fogyasztunk éttermekben)

PROGRAM

A tervezett program az időjárási körülményeknek megfelelően változhat.

1. NAP – 2020 Február 2. Vasárnap

• Érkezés, check in délután 2-től

• Köszöntés

• Jóga és meditáció

• Megbeszéljük a heti programot, hó viszonyokat, igényeket 

• Szakácsunk által főzött vacsora a szálláson

• Hangulatkeltő freeride mozi

2. NAP – 2020 Február 3. Hétfő

• Reggeli

• Megtapasztaljuk a híres porhavat Myoko egyik síterepén

• Síelés utáni pihentető Onsen fürdő

• Jóga a fáradt izmainkak majd fókusz és egyensúly meditáció 

• Szakácsunk által főzött vacsora a szálláson

• Film, játék, beszlégetés

3. NAP – 2020 Február 4. Kedd

• Reggeli

• Egy újabb síterep felfedezése

• Síelés utáni pihentető Onsen fürdő

• Jóga a fáradt izmainkak majd fókusz és egyensúly meditáció 

• Vacsora egy autentikus japán étteremben

4. NAP – 2020 Február 5. Szerda

• Flow jóga, hogy felkészüljünk a mai csúszásra

• Reggeli

• Egy újabb síterep felfedezése

• Síelés utáni pihentető Onsen fürdő

• Kimonó élmény és a japán kultúra felfedezése egy híres kimono tanárral 

• Mindfulness meditáció

• Vacsora egy autentikus japán étteremben

5. NAP – 2020 Február 6. Csütörtök

• Reggeli

• VAGY: sítúra egy helyi túravezetővel (jelentkezőktől függő nehézségi szintű)

• VAGY: sí technikai tréning, japán ebéd és onsen egy pálya menti luxushotelben

• Síelés utáni pihentető Onsen fürdő

• Yin Jóga hogy kipihenjük a kemény napot  + meditáció hogy felkészüljünk az utolsó napra

• Vacsora egy autentikus japán étteremben

 

6. NAP – 2020 Február 7. Péntek

• Ébresztő jóga

• reggeli

• VAGY csúszhatsz egy extra napot

• VAGY hótalpas séta egy közeli vízeséshez

• Pihentető Onsen fürdő

• Meditáció workshop – Hogyan alakítsunk ki otthon is egy rendszeres gyakorlást

• Szakácsunk által főzött utolsó vacsora a szálláson

 

7. NAP – 2020 Február 8. Szombat

• Hála jóga és meditáció

• Záró ceremónia

• Brunch reggeli

• Csomagolás, könnyes búcsú

Szállás:

Yuki Ohana Lodge egy kis faház Ikenotaira településen, a Myoko síterep középpontjában. A havas tájjal körülvett eldugott kis házikó teljes egészében a miénk lesz lehetőséget nyújtva a kandalló előtti mély beszélgetésekre, jógázásra, pihenésre. Ha elvonulnál, magadban töltenél egy kis időt, ezt megteheted saját szobádban. Konyhánkban privát szakács készít majd japán és nyugati ételeket.

Elhelyezkedés:

Myoko híres hatalmas  hó mennyiségéről – ami átlagosan 13 métert jelent évente. Mindemellett megtartotta hagyományos japán hangulatát. Ezeknek a tulajdonságainak köszönhetően az elmúlt években kedvelt célpontja lett a nyugati turistáknak, szemben “elnyugatiasodott” társaival. Myoko története 1930ra vezethető vissza, amikor is a császár saját síterepe és fürdő paradicsoma volt.

Kik vagyunk?

Két sí és snowboard rajongó jóga oktató vagyunk, akik 2017 telén találkoztak Myokoban, Japánban. Eszter síoktatóként dolgozott ott, Nanaco pedig a helyi jóga oktató. Sok síszezonnal a hátunk mögött egyikőnket se a fergeteges bulik vonzották Myokoba, hanem a havas hegyek iránti szenvedélyünk. Miután kiderült, hogy a jóga, a meditáció és a japán kultúra iránti kíváncsiság is közös pont egy óceánon átívelő barátság alakult ki köztünk.

Nanaco több, mint 5 japán síszezon után 3 éve döntött úgy, hogy Myokoban telepszik le, és jóga oktatóként dolgozik. Jóga elvonuláshoz a világ különböző pontjairól gyűjtötte össze tudását és ismeri Myoko titkos helyeit, így jó kézben leszünk. Egy elvonulás ami a személyes törődés és a közösségi kapcsolatok egyensúlyára épül elképzelhetetlen a helyi kultúra megismerése nélkül. Amikor éppen nem a több méteres japán porhóban snowboardozik, kezdő slow flow jógát tanít síelőknek és snowboardosoknak saját youtube csatornáján.

Eszter képzett jóga, mindfulness és hósport oktató. Tökéletes partner a Snow + Soul elvonuláshoz. Tanulhattok tőle a mindfulnes meditációról és hogyan legyünk jelen az életünkben a helyett, hogy túlgondoljuk a dolgainkat, agyalunk. Az utazás és kaland szerelmese aki egyszer sak gondolt egyet és felszállt egy lakóbuszra Hollandiában ami Dél-Afrika felé indult. Nyaranta a Balatonon találkozhattok vele SUP jóga óráin vagy megtanulhattok tőle vitorlázni. A jóga oktatás mellett a tanulás se maradhat el: zen meditációt tanul nap, mint nap

Bevezetés a MINDFULNESS-be workshop

Ha érdekel a tudatos életmód, a mindfulness (magyarul tudatos jelenlét) és kacérkodsz a meditáció gondolatával, gyere el és próbálj ki különböző gyakorlatokat, játékokat Balatünfüreden és Győrben.

A workshop ára 3 500 Ft/fő.

JELENTKEZÉS

yogagohu@gmail.com

+36306322642

Mi is az a MINDFULNESS?

Magyarul leginkább tudatos jelenlétként, vagy éber figyelemként fordíthatjuk – de a köztudatban az angol mindfulness kifejezés terjedt el leginkább. Lényege a figyelem jelen pillanatra való összpontosítása anélkül a törekvés nélkül, hogy bármilyen különleges élményt megtapasztaljuk. Egyszerűen gyermeki kíváncsisággal figyeljük a dolgokat, azok állandóan változó mivoltát. Ennek egyik eszköze a meditáció, de átélhetjük mozgás formában és a mindennapi teendőink alatt egyaránt.

Mire jó a MINDFULNESS?

Kutatások bizonyítják, hogy az agy rendszeres tréningezése tudatos jelenlét alapú gyakorlatokkal pozitív változásokat indít el az idegrendszerben és a hormontermelésre is hatással is van. A rendszeres éberségmeditáció bizonyítottan jótékony hatással van az immunrendszerre, csökkenti a magas vérnyomást, befolyásolja a stressztűrő képességet, stimulálja az érzelmekkel kapcsolatos agyterületeket, de segítséget nyújthat alvászavarra, figyelemzavarra, függőségek leküzdésében vagy akár a poszttraumás szindróma kezelésében is.

Milyen lesz a WORKSHOP?

A körülbelül két órás foglalkozást egy meditációval nyitjuk, majd megosztjuk élményeinket egymással. Egy kis bevezető előadás után felfedező játékra indulunk egy szem mazsolával, ötleteket gyűjtünk a tudatos jelenlét mindennapi életbe való bevonásához és egy tudatos mozgással majd testpásztázással zárjuk a napot.

Ki tartja a foglalkozást?

Szabó Eszter vagyok, Yin-, SUP- és Outdoor jógáról már ismerhettek. Körülbelül négy éve ismerkedtem meg a mindfulnessel és a meditációval. Magával ragadott az egyszerűsége, egyértelműsége – az életemre gyakorolt pozitív hatása. 2019 nyarán határoztam el, hogy szeretném másokkal is megismertetni ezt a szemléletmódot, így jelentkeztem a Mindful Academy-be MBSR (Mindfulness Alapú Stressz Csökkentés) tanárnak. Jelenleg a képzésem folyamatban van, amelynek szerves része, hogy szupervízió mellett workshopokat tartsunk.

Mire lesz szükségem?

Fontos hogy kényelmes nadrágban gyere, amiben tudsz a földön ülni. Ez lehet szűk leggings, jóga nadrág, futónadrág vagy egy “buggyos gatya”. Van aki a leggings bő szoknya kombinációra esküszik. Próbáld ki! Én szeretek egy meleg kardigánt vagy egy nagyobb sálat a vállamra teríteni, hogy a mozdulatlan meditációban kellemesen melegen tartson, de takarókat tudunk adni mindkét helyszínen. A foglalkozáshoz szükséges minden már eszközt, párnát, jóga matracot biztosítunk – de ha van sajátod amihez ragaszkodsz, bátran hozd el! Emellett lehet nálad egy jegyzetfüzet és egy palack víz. De a legfontosabb, hogy Te magad jelen legyél!

Várok minden érdeklődőt szeretettel!

SURF + YOGA tábor Fuerteventura

Van még néhány hely, használd ki last minute kedvezményünket!

Töltsd velünk a November elsejét a napsütötte Fuerteventúrán egy kis csoportos kezdő hullámszörf tábor és jóga elvonulás keretei között. (Max 8 fő)

A tábor teljes ára € 590

(amely nem tartalmazza az utazás költségeit és a biztosítást)


A program:

  • 5 nap hullámszörf oktatás
  • Reggeli meditáció és jóga órák
  • Délutáni jóga és mindfulness workshopok
  • Szállást 6 éjszakára
  • 6 büfé reggelit
  • 2 vacsorát (a többi napokon van lehetőségetek főzni, vagy bármelyik környékbeli étteremben vacsorázni)
  • Meglepetés esti programok

Ezen kívül még tervezünk:

  • Egy kirándulást a sziget északi részére
  • Séta meditációt a Cofete parton
  • Moro Jable városát megtekinteni

(A pontos heti program az akutális időjárástól és az árapály állásától függ)

Szállásunk a Wellenkind Surflodge-ban lesz, 8 személyes szobában, közös fürdővel, egy főzőfülkével és kellemes terasszal.

Jelentkezés e-mailben (yogagohu@gmail.com) vagy telefonon (+36306322642)

Who are the hosts?

Eszter is our yoga teacher who teaches SUP yoga at Lake Balaton in Hungary.

Greg alias Bogyó is going to be our surf instructor and host in the surflodge.

SUP – Jóga és Glamping hétvége az Isztrián

Megrendeztük első közös SUP-jóga hétvégénket a BalatonSUP-pal.

Meghirdettük, jelentkeztek is rá meg nem is. Kicsit későn voltunk már a beharangozóval és borzasztó rossz időt jósoltak arra hétvégére. Mi legyen, menjünk vagy maradjunk? Na ne már, hogy beijedünk egy kis esőtől?! Menjünk! Hangzott a döntés, így május elsején bepakoltuk a SUPokat, jógaszőnyegeket, némi meleg ruhát és útnak indultunk az Isztriára.

Nyári meleg fogadott bennünket Pomerben, a félsziget déli részén. A vadonatúj Glampingben átvettük a csinos kis sátrainkat, és már készítettük is a welcome drinket az érkező vendégeink számára. Koccintás után kezdetét is vehette az első csapat építő próbatétel: a deszkák felpumpálása. Siettünk, hogy még egy naplemente evezés és SUPjóga beleférjen – ki tudja mikor jön meg a beígért hidegfront.

Csütörtök reggel a nap sugarai ébresztettek bennünket, rossz időnek nyoma sincs. Üdvözöltük a napot egy kis reggeli jógával, majd egy smoothieval és kiadós müzlivel felkészültünk az egész napos evezésre. A Premanturai félsziget végében található Kramenjak nemzeti parkig a nagy hullámok miatt sajnos nem jutottunk el, de a szemközti Medulinban szálltunk partra, ahol friss halakat és tengeri herkentyűket ebédeltünk. A parti chill és napozás után a hátszélben könnyen visszaeveztünk Pomerbe, ahol egy helyi kis kocsmában egy sörrel élveztünk a naplemetét. Az időjárás kegyeltjeinek éreztünk magunkat, hálásabbak nem is lehettünk volna!

Másnap, bár borúsan indult a reggel, a jóga végi savászanára kisütött a nap. Megittuk spirulinás-kollagénes smoothinkat, megreggeliztünk és bringára pattantunk. Bejártuk Medulin városát immáron a partról, majd a délutánt a glamping wellness kertjében töltöttük. Szaunáztunk, jakuzziztunk és a pihenő sátorban relaxáltunk.

Utolsó teljes napunk reggelén a csapat kérésére kényelmesre vettük a tempót, a bár szeles, de napos vízparti kávézó teraszán ébredeztünk, majd egy délelőtti yin jógával nyújtottuk le az evezésben és biciklizésben elfáradt testünket. Egy kiadós késő reggeli/korai ebéd után bementünk Pulába várost nézni. Bejártuk a római arénát, fagyiztunk a belváros kis utcáin és az erőd falairól élveztünk a felhők közül ki-ki bukkanó naplementét.

Hazautazásunk reggelére megérkezett az előre jelzett hidegfront – szerencsénkre néhány nap késéssel. Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy az égiek mindvégig velünk voltak, és megadták a lehetőséget, az első SUP – jóga utazásunk ilyen csodás kimeneteléhez.

Idővel kis csapatunk is jobban megismerkedett, és szorosabbnál szorosabb kötelékek alakultak is. Nem is lehetek hálásabb, hogy megismertelek Benneteket! Rengeteget tanultam ez alatt a néhány nap alatt, szívből remélem, hogy ti is így érzitek, és legközelebb is együtt utazhatunk!

Aki most nem tudott részt venni táborunkban, de felkeltettük érdeklődését, figyelje a BalatonSUP és YogaGo oldalát, ősszel újabb táborok és elvonulások lesznek.

Addig pedig Alsóörsön a Pelso Campingben SUPolhattok és SUPjógázhattok velünk!

Köszönöm szépen, hogy velem vagytok!

Eszter

Inkognitóban Európában

Mivel szélvédőnk betörött és az európai rendőrség nem annyira elnéző, mint afrikai kollégáik, nem mertük megkockáztatni a több száz eurós büntetést, így az éj leple alatt vezettünk fel Hollandiába. Amit én személy szerint élveztem. Igaz, nem vezettem, így ha akartam aludhattam is, de ott volt az egész nap kirándulni.

Első megállónk nem sokkal Genova után volt egy szűk völgyben, ahol egy igazi kis családi olasz étteremben ebédeltünk, majd feltúráztunk egy csúcsra, ahonnan egyik oldalt az Alpok, másik oldalt a Földközi-tenger látszik. Bár a hideg téli szél szokatlan volt így négy hónap Afrika után, kellemes első lépés a visszaszokáshoz.

DSC_0630.JPG

Innen a francia Alpokon keresztül vezetett az utunk, érthető okokból autópályák nélkül. Kristály tiszta csillagos éjszaka, majd éjfél körül felkelt a hold, ami a havon visszatükröződve közel nappali világosságot hozott. Brianconban álltunk meg, majd reggel felmentünk a Prorel csúcsra. Itt már nem is téli idő várt bennünket, az erős szél elállt, és 15 fok volt még 2000 méteren is. Nekem ez már nagyon hiányzott. 7 éve ez az első telem, mit nem síoktatóként töltök. Igaz, csodálatos kalandokban volt részem, és hihetetlenül szerencsés vagyok hogy a Team Superlekker tagja lehetek, de jó volt újra havat és hegyeket látni. A havas hegyi táj mindig az otthon érzését kelti fel bennem, bármerre is járok a világban.

DSC_0700.JPG

Az utolsó napokat kiélvezve a hegyi túrát megfejeltük még egy délutáni uszodázással is, aminek nem titkolt célja az volt, hogy immáron 5 nap után végre le tudjunk zuhanyozni.

A hegyeket elhagyva egy kis francia sajtgyáros városkában kötöttünk ki, majd onnan Luxemburgba vezetett az utunk tankolni, és várost nézni, ugyanis mint kiderült, még egyikőnk se volt ott sose. Érdekes kontraszt volt felszállni a vadonatúj villamosra a rozzant afrikai taxik és Berta után:

DSC_0737.JPG

Utolsó napunk volt ez, másnap időpontunk volt Hans, a használt busz alkatrész kereskedő garázsában, ahol Berta új szélvédőt lökhárítót, és különböző alkatrészeket kapott.

DSC_0827.JPG

Itt véget ért az én történetem is: reggel repültem vissza Magyarországra, hogy eleget tegyek nagynénii kötelességeimnek, Benno pedig már két nap múlva dolgozni ment.

1246329472.JPG

60 óra a kompon

Kompunk február 20-án este 11 órakor indult. Előző estére választottunk egy közeli kempinget zuhanyzás céljából. A leírás szerint tengerparti, van medence, étterem, és kellemes árnyas. Igaz, hogy a tél kellős közepén érkeztünk, de a medence zárva – és ahogy kinéz szerintem nyáron se használják; az étterem szintúgy, a hely meg igaz, hogy egy utcányira van a parttól de inkább emlékeztet egy lakótelep közepén található parkolóra, mint kempingre. Még házak bejárata is nyílik innen. Mindegy, legalább meleg víz van. A recepciós hölggyel megegyeztünk, hogy kemping autó vagyunk és nem busz, ezt rá is írta a dossziénkra. Másnap reggel én mentem fizetni – már egy ideje játszunk azzal, hogy menyire kell északra menni ahhoz, hogy egy nőt is komolyan vegyenek. A recepciónál senki, majd egy idő után durcásan megjelent egy úr, aki nagy nehezen szóba állt velem. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de “természetesen” itt is más összeget akartak velünk megfizettetni, mint amiben eredetileg megegyeztünk. Nem a nagy árkülönbség ami bosszantó, hanem, hogy lépten nyomon ezzel találjuk szembe magunkat: megegyezünk egy árban, és a végén felemelik azt. Aki járt már Marokkóban megszokhatta. Mi nem hagytuk magunkat, de velem nem volt hajlandó megegyezni az úr – hisz nő vagyok. Még itt a spanyol Ceuta határában se.

Nem volt könnyű az egész út során ezzel megbirkózni, elfogadni, hogy nem tudok semmit magam elintézni, mindenben egy férfira vagyok utalva. Bár én sose elleneztem a férfi-női szerepeket, hiszem, hogy másnak születtünk, másra vagyunk hivatottak, de Európában legalább emberszámba vesznek. Van szabad akaratom, döntéseket hozhatok, és felelősséggel is tartozom értük. Egyenlőek vagyunk, kiegészítjük egymást. Ezt nem értékeljük mindaddig, amíg egy arab országban nem találjuk magunkat.

A hajcihő után útnak indultunk a kikötőbe, csodás hegyi-tengerparti útvonalon, keletről közelítettük meg Tanger-Med-et.

Hivatalosan az utolsó check-in 6 órával a komp indulása előtt lehetséges, de a marokkói belépéskor átélt bonyodalmakból okulva ennél több időt szántunk rá. Tudatosan kemping autóként a személyi bejáróhoz mentünk. Most is megkérdőjelezték, mit keresünk itt, de határozottan állítottuk, hogy lakóautó vagyunk és beengedtek. A jegyvásárlásnál is akadtak problémák, 12 méterig tartozunk az adott kategóriába, de a bullbar és a pótkerék miatt hosszabbak vagyunk, a hivatalos papírokon pedig csak a jármű súlya szerepel, méretei nem. Először le akarták vetetni velünk – vagy kategóriát váltunk sok sok suskáért – majd meggyőztük őket, hogy a kemping autók kerékpár tárolója sem számít bele, akkor nálunk ez miért lenne másképp? A felmérő jóindulatának köszönhetően megkaptuk az engedélyt. A szkenner semmiség volt – bár azt sose értem meg, hogy miért ilyen bonyolult fordulókkal és szűk S kanyarokkal építették ezt a vadonatúj kikötőt, mikor hely lenne bőven egyszerűbb megoldásokra is. Beálltunk a kompunkhoz tartozó sorba, és élveztük a naplementét.

DSC_0598.JPG

Fél 10 körül elkezdték beengedni az autókat, és mivel mi nagyok vagyunk és a sor elején álltunk a konténerek között kaptunk helyet:

WYXA9249.JPG

Takarót, párnát, pakoltunk, Bertát bezártuk és megkerestük a foglalt székünket. Az elkövetkező 60 órára ez lesz az otthonunk. Szerencsére nem sokan voltak a teremben, így keresztbe is el tudtunk feküdni a székeken, de mi feleannyira se voltunk felkészülve mint a valószínűleg rendszeresen kompozó marokkóiak. Matracokkal, vízforralóval, teázó készlettel jöttek az útra:

1642298996

Ami érthető, mert hosszú ez az idő. Étkezésről étkezésre vártuk, hogy teljen már el nap. A székeknél áramforrás nem található, így a folyosón ülve tudtuk csak használni a laptopot. A hajó fele zárva: nincs közösségi hely, csak a zajos büfé előtt néhány szék, az információs táblát található bár, casino, fitnesz terem vagy szépség szalon nem létezik. Éjszakára a világítást nem kapcsolják le az alvószékes teremben, és a komp átlagos sebességének csak felével közlekedik: azt hiszed sose érjük el Genovát. Igazi slow utazás ez, tökéletes mindfulness gyakorlat, csak hozzáállás kérdése. Találkoztunk például egy osztrák lánnyal aki rendszerint komppal, busszal, vonattal közlekedik – még ha sok esetben drágább is, mint repülővel – de ő pont ezt élvezi. Utazik.

Végül eljött a reggel Genovában is, és mi is ott voltunk. Újra Európai aszfalton gurulhat Berta, igaz csak este, sötétben inkognitóban…

DSC_0614.JPG

Berta fárad

Ami nem csoda, úton vagyunk már három és fél hónapja, és.. hát.. nem kíméljük. Megtaláltuk Nyugat-Afrika legrosszabb és legnehezebben járható útjait, amik kihívást jelentenek 4×4 terepjárókkal is, nem hogy egy síkvidéki autópályára tervezett öreg busszal. De keményfából faragták Bertát, rászolgál a német ágyúról kapott nevére: Dikke Berta.

De miben is fáradt el eddig? Hosszú a lista…

DSC_0063.JPG

Már az első napokban, az egyik szűk kis francia utcában letörtünk egy visszapillantó tükröt, majd a Marokkóba tartó kompon eltörött a bal hátsó lengéscsillapító. Öreg volt és rozsdás. A tangeri hercehurca során lettünk figyelmesek egy szokatlan kattogó hangra. Egyből félre álltunk, körbe jártuk a buszt, és ért bennünket az első pofon: még hivatalosan be se léptünk Afrikába, de már esik szét a busz. Jól nézünk ki! Mindez a korábban említett 6 órás beléptetési procedúra kellős közepette. Szerencsére fiaink talpraesettek, mire mi berendezkedtünk a kempingben, megfőztük a vacsorát, visszatértek alkatrészekkel. Régi teherautó laprugóból új tartó alapzatot hegesztettek. Pár ezer kilométerig minden rendben is volt, de Mauritánia irdatlan kátyúiban elhagytunk két rögzítő rudat. Jobb híján meghegesztettük őket, de a híres Saint-Louis-i Zebra bárba vezető úton (otthon ezt ösvénynek neveznénk) ismét eltörtek.

Dakarban bár komplett alkatrészt nem tudtunk vásárolni, különböző teherautó alapanyagokból összeraktuk a sajátunkat.

A következő kisebb javítás Manantaliban volt, ahol is visszapillantó tükröt hegesztettünk és első alkalommal helyeztük vissza a helyéről kipattant szélvédőt, sőt az idevezető úton elveszítettük a kipufogó csövünk egy méteres darabját is.

A Mali – Elefántcsont közötti útszakasz is tartogatott meglepetéseket. Arról már írtam, mi hogy éltük meg, de Berta életében is komoly változások következtek be. Néhány kisebb sérülést már szenvedett a karosszéria úton a Dindefelou vízeséshez vagy Manataliba, de itt most igazán le is törött a lökhárító. Visszakötöztük hát madzaggal.

DSC_0759

Mindkét ajtó alsó tartóeleme is megsérült, sőt az elsőnél a nyitó gomb is beakadt, ha gondolt egyet, magától kinyílt az ajtó – vagy ha mi szerettük volna nem nyílt egyáltalán…

Ez mind semmiség ahhoz képest, hogy a légrugó jobb első irányító rúdja eltöltött. Az egész busz légrendszer alapú, nélküle nem működnek a fékek, az emelő vagy az ajtók. Nem egyszerű a helyzet. A hegesztés itt nem opció, mert rézből van. Szerencsére egy kis darab maradt még, csavarmenetet vágtunk bele és az alvázhoz hegesztettünk egy hozzáillő csavart. Légrendszer rendben.

Ez egyszeri megálló, meg javítjuk, mehetünk tovább. De a sok rázkódás és váltás miatt a sebváltó rendszer mindig elmozdul. Mivel ez egy nagyon precíz szerkezet, sok kis állítással lehet csak helyrehozni, ami rendszeres szerelést jelent. Másik ismétlődő probléma a légtartály szelepe miatt van, ami ki-ki jön helyéről ütés, rázkódás hatására.

Megszoktuk ezeket a kisebb megállókat, rutinszerűvé vált a busz alá fekvés, akárhol. A poros földúton, a nedves patakmentén vagy Conakry legnagyobb dugójában két sávot is elzárva.

IMG_8709.JPG

A fokozott igénybevételnek köszönhetően a lengéscsillapítóink szörnyű állapotban voltak. Egyik oldalon eltörött a törhetetlen vas alapzat, másik oldalt a lengéscsillapító görbült el. Minden éjszaka, mikor a légrendszer kiürül Berta “lezuhant”. De ezt is megszoktuk, egy hét után már nem ébredtünk fel rá. Azt viszont tudtuk, hogy megoldást kell találnunk a problémára. Már Guineában jártunk, ahol az első nagyobb város Faranah. Itt nincs alkatrész, Conakryból tudnak rendelni. Mivel mi úgyis arra felé tartottunk, úgy döntöttünk, elmegyünk érte. Kontaktot cseréltünk, leadták a rendelést, hívjuk az adott számot és ők majd segítenek nekünk. Persze a telefonra és az üzenetre senki se válaszolt. Sebaj, találunk más szerelőt! Autószerelőt igen, de lengéscsillapítót nem. Mint mindenből ebből is szokatlan méretű kell Bertának, ahogy ő maga is “kövér”, a lengéscsillapító is hosszabb és vastagabb, mint az átlag.

Immáron teljes lengéscsillapító rendszer nélkül – de új, erős alapzattal a jövőbeni lengéscsillapítóhoz – útnak indulunk, fel a hegyekbe.

Ott ért ám csak a meglepetés bennünket! Sofőrjeink az elmúlt 3 hónap alatt hatalmas rutinra tettek szert a busz vezetését illetően. Vezettek sivatagi homokon – bele is ragadtunk párszor – köves földúton, kétméteres elefántfüvön, a szavannán, de a dzsungelben is. A szélvédőnk sértetlenül megúszta. Egy szellős, üres guineai parkolóig, ahol is sajnos találkoztunk egy vaskos olajfaággal – és persze az betörte. Csúnyán. Siránkozhatunk, kesereghetünk, vagy seprű, ducktape elő, beragasztjuk, és mehetünk is tovább. De meddig bírja ez így? Hol találunk pont ekkora szélvédőt? Ki teszi be? Mennyibe fog kerülni?

DSC_0753.JPG

Őszintén be kell vallanom valamit: nincs biztosításunk. Megvettük a kötelezőt az ECOWAS országokba és Mauritániában, de Marokkót biztosítás nélkül utaztuk át. A holland biztosítás pedig csak Európán belül érvényes, de anyagi okokból amint felszálltunk a Marokkóba vezető kompra, azt is szüneteltettük. Így hát nem maradt más, mint előre – egyébként is fél Afrika törött szélvédővel közlekedik.

Gambiában fel se tűnt senkinek, Szenegálon meg gyorsan átutaztunk. Ziguinchorban pedig egy kempingben rejtőzött Berta, ahol is Papis vette kezelésbe. Ígérete szerint másnap hozza a lengéscsillapítót, amiből 2 lett és nem a jó méret. Még egy napot adtunk neki, hogy megoldja, hozott is egyet, ami legalább hosszra megfelelő, de félő, hogy nem elég erős. Félelmünk be is bizonyosodott, valahol Szenegál és Mauritánia között letörött meghajlítva az elvileg hajlíthatatlan acél alapzatot.

IMG_8922.JPG

Marokkóba belépéskor ismét elmozdult a sebváltónk, és mivel hosszú várakozás állt előttünk a fiúk egy új ötletet próbáltak ki: kiengedtek minden légnyomást a rendszerből, megtisztították a sok portól, kosztól, ami beleragadt. Működött. Azóta a sebváltó, mint ha új lenne. Persze azt is be kell vallani, hogy olyan nehéz utakon nem mentünk azóta, Marokkóban jó minőségű aszfalt van majdnem mindenhol. A sivatagot túlélve – ahol félelmetes sebességgel kezdett el továbbrepedni a szélvédő a meleg és a 70 km/h szembeszél hatására – Agadirban felkészítettük Bertát a télre. Megjavítottuk a fűtést, az ajtókat: vagyis az elsőt bezártuk, hogy ne legyen rajta centiméteres rés, hátra pedig nyitógombot szereltünk. Ez hiányzott egész úton!

Immáron már a hazaútra végleg felkészülten elindultunk északnak. Az ominózus folyóátkelésig. Amikor is a légtank szelepe ismét kiakadt. Láttunk már ilyet, nem is egyszer, így megálltunk, visszatettük, mikor láttuk, hogy csíkot húztunk magunk után. Máskor is eresztett már ez-az, de ez több annál. Lyukat ütött egy felpattanó kő a motor olajtartályába. Hegeszteni nem lehet, mert alumínium. Ragasztani se, hisz az olaj oldja az összes anyagot, ami van nálunk. Már csak ketten maradtunk, időre a kompra kellett érnünk, most először láttam Benjamint aggódni, hogy mi lesz. De ez se tartott sokáig, hamar kitalálta a megoldást. Egy alumínium lapot fogunk felcsavarozni az aljára megtámogatva egy kis gumi lábtörlő darabbal és kittel körbenyomva. Ez annyira nem egyszerű menet a semmi közepén, mint ahogy így utólag leírva hangzik. Főleg, hogy elromlott a körfűrész. Kézzel fűrészeltük a csavarokat, és vágtuk az új meneteket. Sötétedés előtt meg is voltunk, de reggelig feltölteni nem tudtuk a rendszert, mert a ragasztónak idő kell.

Reggelre szerencsére megszáradt a ragasztó, és csodák csodájára volt nálunk még elegendő motorolaj is annak ellenére, hogy egy héttel ezelőtt töltöttük fel újra. Így hát útnak indultunk a komphoz, és egy más biztos volt: Európában utunk egyenesen Hans garázsához vezet dél-kelet Hollandiába, hogy alkatrészeket vásároljuk Berta meggyógyításához.

Marokkó 2.0

Napfelkelte, ébredés és indulás. Az időjárás ma se jobb, homokvihar van. Nyitás előtt érkezünk a határra, ismerős arcokkal várakozunk: a rally spanyol és szlovák egységeivel ismét együtt kelünk át a határon. A pénzváltók már ébren, tudják, mikor megy jól a biznisz: kihasználják az unatkozó, várakozó turistákat. Mi is kivesszük a részünket a csereberéből, hosszú tárgyalás után megalkudunk egy nagyobb összegben és megszabadulunk az 500 eurósunktól – amit nem sok helyen látnak szívesen, még Európán belül sem. Nem is telik el sok idő mikor jön vissza emberünk, hogy a társa nem örül a nagy címletnek, vissza akarja cserélni. Na, még mi nem…

Lassan, lustán, álmos szemmel – olyan igazi Mauritánosan – kinyitják a határállomást és mehet is a kijelentkezés. Útlevél, pecsét – bár itt már elektronikusan megy minden, olyan lassú a számítógép, hogy inkább beírják a kockás füzetbe is, biztos ami biztos. Megkaptuk az engedélyt, indulhatunk a senki földjére.

DSC_0467.JPG

Sofőrcsere, Ivan is hadd élvezkedjen a köves sivatagban. Én próbálok néhány fotót elcsípni, végre van rendes fényképezőgépünk, és hipp hopp már a Marokkói kapuk előtt állunk.

DSC_0482.JPG

A végtelen kamionsort megelőzzük – tanulva korábbi hibáinkból – és „tudatlan turistaként” beállunk a személygépkocsi sorba. A taktika bevált, ezúttal nem kötözködtek, és mehettünk papírokat intézkedni. Persze mint lefelé menet, most is a marokkói határon töltöttük a leghosszabb időt: ezúttal az egyik biztonsági szkenner romlott el, és minden két órában váltják az irányát. Na meg a hosszú ebédszünet se maradhat el. Úgyhogy leparkoltunk, és jó háziasszony módjára nekiálltam ebédet főzni. A buszból kiszűrődő illatokra az eddig se kevés érdeklődő megkétszereződött, mindenki szóval tartott bennünket. Érdekes történeteket meséltek, például az előző héten történt esetről: felgyújtotta magát egy vízumot nem kapó ember és égő testtel rohangászott fel-alá a határállomáson.

Még naplemente előtt eljött a mi időnk, átestünk a vizsgálaton, és irány a sivatag kapuja. Itt még utoljára megállított bennünket ez rendőr, de nem az iratainkra volt kíváncsi, hanem egy orosz stoppost ajánlott figyelmünkbe. Így csatlakozott hozzánk Arkadiy, aki – mivel a sivatagban nem sok hely van, ahová mehet az ember – 5 napig csapatunk tagjává vált. Arkadiy laborvezető egy moszkvai egyetemen és minden szabadidejét utazással tölti. Már 3 útlevelet töltött meg vízumokkal az elmúlt 10 év alatt. Mindig stoppal utazik, a lehető legolcsóbban és helyieknél alszik: érdekesebbnél érdekesebb történetei lehetnek – azonban elmesélni sajnos nem tudja őket, mert dadog. Bátorítottuk emlékei leírására, őszintén remélem megfogadja tanácsunkat, mert abból a kevésből amit elmesélt, hihetetlen csodákban lehetett része utazásai során!

A sivatagot 3 nap alatt szeltük át, most se maradhatott el a furcsa francia biciklisekkel való találkozás. Ez a srác egy vitorlát szerelt a kormányára, és ezzel tervez délnek tekerni: nem tudja hova, meddig vagy miből. Csak úgy elindult.

DSC_0508.JPG

Egy kis eszmecsere után ki-ki indult a maga útjára. Mi se sokkal gyorsabban, mint kerékpáros-vitorlázós barátunk: a meleg és az erős szembe szél hatására szélvédőnk rohamos ütemben kezdett el tovább repedni, úgyhogy maximum sebességünket 50 km/h-ra csökkentettük.

Majd az első állomásunk Layounne volt, Nyugat-Szahara fővárosa (ami a marokkóiak szerint nem létezik, emlékezzetek vissza a kis incidensünkre a logónkkal, amit belépéskor lekapartattak velünk buszunk fenekéről). De különbség azért mégis van, méghozzá az üzemanyag árakban! Közel egyharmada az észak-marokkói áraknak ezért teletöltöttünk 400 literes tankunkat és megebédeltünk. Ahol is találtunk wifit, aminek köszönhetően elért bennünket a Trabant-expedíció üzenete, miszerint ők is itt vannak. Fél órán belül már egymás mellett haladt Dikke Berta és Ocarina. Útvonalunk egy ideig azonos volt, így hát vendégül láttuk Nikit és Zsoltot a Hotel Superlekkerbe. Romantikáztunk a hajóroncsnál naplemetében,

DSC_0709.JPG

bejártuk a tarfayai berber múzeumot és Chbika lagúna menti homokdűnéket.

DSC_0961.JPG

Itt vált el utunk, Niki sietett a repülőjére, mi pedig vittük Arkadiyt Tiznitbe, hogy elérje buszát. Útközben még megálltunk egy természeti csodánál: egy lefolyó a sivatag közepén.

Egy kellemes séta és ebéd Tiznitben, búcsú Arkadiytól és irány Agadir. Itt a barkácsáruház parkolójában töltöttünk közel egy napot, a fiúk szereltek, én pedig végre kaptam olajfestéket és a rég tervezgetett belső dekorációt festettem. Mivel nem akartuk a parkolóban tölteni az éjszakát, még napnyugta előtt útnak indultunk, és egy más ismerős vadkempingező helyre mentünk:

DSC_0063.JPG

 

4 hónapja sok minden történ itt: a még 6 főből álló csapat fontos megbeszélést tartott: itt vezettük be a beszélő gumikacsát, aki a kényes témákban került az asztalra jelezve, hogy most fontos dologról lesz szó. Ezúttal is fontos dolgok történtek: kiürítettük az előző napon tankolt sósvizet az ivóvíz tartályunkból … 4 hónapig nem követtünk el ilyen bakit, még a legszárazabb afrikai országokban is mindig megtaláltuk az tűrhető minőségű ivóvizet. Kivéve Afrika legfejlettebb országában. Valószínűleg pont ez lehetett a gond, hogy külön vizet használnak a medence eltöltésre és zuhanyzásra, mint inni. Ez jó üzlet is a kempingnek, mert tömegével veszik a turisták a drága ásványvizet. Később Marrakechben is találkoztunk egy ilyen sósvizes kempinggel. Itt 3 napot töltöttünk: bejártuk a Medinát, turistáskodtunk és kikísértük Ivant a reptérre, aki innen repült haza. Ugyanis a kompon a jegyhez csak 2 fő tartozhat, a harmadik 400 euro felárral szállhat csak fel. Nos a repjegy tokkal vonóval 80 euro. Így történt, hogy már csak ketten maradtunk.

 

Még 5 napunk maradt a komp indulásig, így kényelmesen indultunk Északnak. Megnéztük az Ouzud vízesést

DSC_0300.JPG

Moulay Idrissit,

DSC_0514.JPG

a kék Chefchaouent

DSC_0585.JPG

a marokkói Grand Canyon tetején éjszakáztunk

DSC_0444.JPG

és hát betörtük a motor olajtartályát… Egy kanyargós hegyi úton egyszer csak egy hídhoz értünk, ami maximum 10 tonnáig járható. Kicsit vacilálva, de végül is lassan felhajtottunk rá furcsa hangok kíséretében. Mivel fa alapzaton volt egy vaslemez burkolat nem bíztunk benne, visszatolattunk. Száz méterrel korábban láttunk egy átjárót a patakon, biztos ez az útvonal a kamionok számára, megpróbáljuk. A víz nem volt magas, a talaj szilárd köves: mentünk már át rosszabb utakon is utunk során! Ezúttal azonban nem jártunk szerencsével: a vízből kifelé menet a busz orrát a talajhoz vertük, és ezáltal a hátulja lecsapódott, pont rossz helyen találva el a motort…

Hogyan javítottuk meg, és mik történtek Bertával utunk során a következő posztból megtudhatjátok.

Hazafelé

Gambia volt az utolsó olyan állomásunk, amit még az utazás „magjának” éreztem. Ezek után már többnyire csak hazafelé mentünk. Természetesen sok-sok új helyet látogattunk meg, és még innen is előttünk állt 5000 km, mintegy hónap utazás – mégis érezhető volt a vége.

DSC_0153.JPG

Kuntaurból egyenesen az észak szenegáli Saint-Louisba mentünk egy hosszú utazós nappal. Vagyis tőle még délre a jól ismert Zebrabar kempingbe. Itt eltöltöttünk néhány napot, hogy felkészítsük Bertát és saját magunkat is a kietlen Szaharán való átutazásra. Bár tevekaravánunk nem volt, de feltankoltunk ételből, italból és megpróbáltuk ajtóinkat a lehető legpormentesebb záródásra bírni (ami egész jól sikerült: az eddigi egy centiméteres rés csak néhány milliméter maradt).

Gazdasági okokból a kempingbe a péntek reggel hajtottunk be és vasárnap délelőtt ki, majd néhány kilométerre a határtól a Szenegál folyó partján levő kis falu szélén aludtunk. Nem sok fehér embert láthatnak errefelé, egy kislányt olyannyira megijesztettünk, hogy játékát eldobva menekült anyjához. A nagyobb fiúk már leleményesebbek voltak, jöttek „cadeaut” kérni. Addig győzködtek bennünket, míg egy ép érvért cserébe odaadtuk, amit kérnek: egy tekercs WC-papír állt a műszerfalon, melyre azért volt szükségük, hogy a másnapi focimeccsen, ha valakinek vérzik az orra, tudják használni. Ezzel boldogan elballagtak és ígéretükhöz híven, békén is hagytak bennünket az este hátralevő részében.

Másnap kora reggel indultunk a határra kicsit aggódva: ugyan is se kitöltött carnet de passageunk se érvényes biztosításunk nem volt. De szerencsére a határátkelés könnyen és gyorsan ment annak ellenére, hogy a vízumkiadásért felelős határőr elaludt és várnunk kellett rá. Várakozás közben megtudtuk az éppen véget ért Intercontinental Rally végeredményét – ők is velünk várakoztak – és találkoztunk egy európai úriemberrel, aki nap, mint nap megteszi ezt a hosszú határátkelőt, mert Szenegálban lakik és Mauritániában dolgozik.

DSC_0253.JPG

A határ után már ismerős volt az út: a Diawling Nemzeti Parkon hajtunk át. Az út itt burkolatlan, és állaga kicsit más, mint novemberben. Az esős évszaktól távolodva egyre szárad ki a talaj, és megjelentek a homok foltok az úton is. Beragadni semmi kedvünk nem volt – főleg, hogy csak hárman maradtunk – így nem volt más választásunk, mint gázt adni és nem megállni. Ez a taktika be is vált, és meglepően hamar – közel fele annyi idő alatt, mint idefelé – átautóztunk a gáton. A táj ismét gyönyörű, én a tetőn utazva csodáltam a Szenegál folyó menti végtelen nádast és az ártér madarait. Krokodillal most nem találkoztunk, de varacskos disznó családdal igen.

DSC_0261.JPG

Olyannyira belejöttünk már a rossz utakon való vezetésbe, hogy még napnyugta előtt Nouakchottba értünk. Itt nem volt szándékunkban kempingbe menni, azonban vadkemping helyet keresve a tengerparton egy szálloda udvarán megpillantottunk két másik hozzánk hasonló átalakított lakóbuszt. Nem hittünk a szemünknek, egyszerre kettőt! Így hát behajtottunk, és megismerkedtünk velük.

DSC_0359.JPG

Az egyik busz egy francia családé volt, akik gyerekekkel élnek itt, a másik egy hozzánk hasonló csapat. Chris buszokkal kereskedik Maliban, és ezúttal meghívta barátait, hogy csatlakozzanak hozzá. Útitervük egy kis kitérővel Bamako: megnézik a híres Bissau-Guineai karnevált. Buszuk nem egy átalakított lakóautó – hisz az üzlet nem erről szól – csak kivették az ülések egy részét és matracokat, függőágyakat tettek a helyükre. A csapat összetétele náluk is vegyes: németek, olaszok, spanyolok. Vannak köztük családtagok, barátok, de akad olyan is, aki az indulás napján spontán ugrott fel a buszra. Itt készítettük el a már korábban említett didzseridut a Guineában kivágott bambuszból, és teszteltük az étkezőasztalunk befogadó képességét: 13-an vacsoráztunk aznap este.

Másnap reggel mindenki indult (volna) a maga útjára, de Griffin – a másik busz – beragadt a homokba. A kihívásnak a fiúk nagyon megörültek: végre Berta húzhat ki valakit a csávából!

DSC_0412.JPG

Nouakchottot elhagyva hirtelen meghűlt az idő és besötétedett. Mint egy igazi őszi esős napon, csak hogy itt nem eső esett, hanem homok. Hangulatunk még melankolikusabbá vált: vége van az utazásnak, megyünk vissza a télbe. Nem csüggedtünk, hanem egy forró tea mellett elkezdtük tervezgetni a síelést: mi lenne, ha kis kitérővel mennénk haza és még megállnánk Ausztriában síelni. Hamar elkészült a lista, hogyan tudjuk Bertát felkészíteni a télre és mindenki jókedvre derült.

DSC_0433.JPG

Estére elértük Mauritánia északi határát és készen álltunk a reggeli határátkelésre.