Elindultunk . . .

Ébredés a nappal, egy kiadós közös reggeli a hajón, ahol az elmúlt egy hónapban laktam – egyik csapattagunk állandó otthona – majd a végső pakolás. Kezd otthon formát önteni a busz. A tárolók megtelnek a személyes holmikkal, a konyhaszekrény étellel, a polcok könyvekkel, társasjátékokkal, gyertyákkal és sok-sok egy ilyen utazáshoz luxusnak tűnő otthonos kiegészítővel.

Tíz órára el is készülünk a végső simításokkal, egy utolsó közös tea és kávé szünet, búcsú a felbukkanó családtagoktól, barátoktól és elindulunk. Még elmegyünk tankolni, bevásárolni – sőt kiüríteni a szennyvíz tartályt – nem fogtuk még fel, hogy végre úton vagyunk.

Esik. Hiszen ez Hollandia, novemberben. Csak az úton szaladó fehér csíkokat látom – úgy érzem magam, mint PacMan. Buszunk csak úgy falja az aszfalt festését – ahogy a kilométereket is. Az első határátlépést ovációval fogadjuk bár ez csak Belgium még a nyelv se változik. Kitérőt teszünk az Atomiumhoz – kötelező fotó a buszról:

Majd irány dél. Egy kedves kis normandiai faluban ér bennünket az éjszaka, amelyet egy autós utazó alkalmazás ajánlott és legnagyobb meglepetésünkre több lakókocsi parkolt már be a templom parkolójába. Mi is csatlakozunk – bár kicsit nagyobbak vagyunk, mint ők, nem egyszerű a beállás.

Vacsi. Friss hamburger, sör és egy kör társas játék. Majd jöhet a munka: első útközbeni csapat megbeszélés – úti tervek, anyagi kérdések és néhány közös szabály a következő öt hónapra. Mire végzünk eláll az eső, körül tudunk nézni Montvilleben


Kedves kis normandiai falu, telis tele zászlókkal, francia nemzeti színben megvilágított szobrokkal – kicsit már túlzottan is nacionalista – és szabadon garázdálkodó vízi biciklikkel – amivel teszünk is egy kört. Harapni lehet a párás levegőt a tavon, az égbolt telis tele csillagokkal – és bár nem látni sokat a sötétben – de az az érzésem festői környezetben vagyunk. Az érzéseim reggel beigazolódnak: ködben úszó harsány zöld mezők és az ősz minden árnyalatában pompázó domboldalak fogadnak bennünket. Még mindig nem fogtam fel, hogy mi történik. Csak ámulok, bámulok, új otthonom ismét úton dél felé, sietünk. Délben találkozónk van a Trabant expedícióval LaMans-ban. Kíváncsian várom!

Újra úton – A Nagy Utazás

Újra úton, és ez csodálatos érzés. Már-már természetes. Ahogy az egész világmindenség mozog, így én is mozgásban érzem jól magam. Mozgok a munkám során, a szabadidőmben és ha tehetem, mozgok a bolygón is: jövök-megyek.

Ahogy már Budapest felpezsdül körülöttem – a megszokott lassú életemhez képest – mindig sejtet valamit. Hogy ismét indulok. Egy újabb nagy kaland veszi kezdetét. Kis lépésekkel de beleugrom az ismeretlenbe. Most éppen Brüsszelen át Hollandiába tartok. A kedvezményes repülőjegynek és a Belgiumban felkeresendő barátoknak köszönhetően ezt a viszonylag rövid utat is lassan teszem meg: két-három napot még turistáskodok, mire elérek Leidenbe, hogy előkészüljünk a NAGY KALANDRA. Sok sok vívódás árán, lelkes “Miért ne?” Majd sötét “Te hülye vagy?” pillanatokkal teli hónapok után eldönöttem: bele vágok, fejest ugrok az ismeretlenbe: csatlakozom a holland Superlekker csapathoz, hogy 5 hónap allatt egy lakóbusszal leutazzunk a Jóreménység fokáig. Utunk célja részben humatiráriánus részben csak saját kalandvágyunk hajt, de egy biztos: nem lesz könnyű. Hosszas tervezést és körültekintő előkészületeket igényel, nem beszélve a nélkülözhetetlen emberi tulajdonságokról: alázatról, alkalmazkodóképességről és önismeretről.

Nyolcan egy nagy, kimondottan erre a célra átalakított busszal vágunk neki az útnak. Ez a busz lesz az otthonunk, közlekedési eszközünk és menedékünk a monszunos-maláriás-sivatagi homok viharos időkben.

Kalandjainkat angolul követhetek a csapat internet oldalán: www.teamsuperlekker.nl és ahogy lehetőségeim adják itt a yogago blogon is, ahol kicsit személyesebb hangvétellel beszámolok róla.